Vissza
Feltöltés dátuma:2010.03.04.
Szentgotthárd - Ácsi Kinizsi
Szentgotthárd - Ácsi Kinizsi
Tartottunk ettől az előrehozott gotthárdi kirándulástól, hiszen csapataink felkészülése így elég rövidre sikerült.
A felnőtt csapat kezdett és hamar az ellenfél tudomására hozták a fiúk, hogy a győzelem a céljuk. Ennek megfelelően küzdöttek és a játék helyenként igazán látványosra is sikeredett. Pazar kapusteljesítmény, határozott védőmunka és pontos támadás befejezések jellemezték az első félidei produkciót. A félidőben 17-7 állt az eredményjelzőtáblán-teljesen megérdemelten az ácsi csapat javára. A második játékrész elején tovább növelték a játékvezetők a "nyomást" csapatunkon, ám sikertelenül próbálkoztak. Tartotta a Kinizsi az előnyét, mindenki pályára lépett a kispadról is és a végén a szokásos durva, verekedős stílusban játszó hazai csapat fejet kellett, hogy hajtson a jobban kézilabdázó KINIZSI előtt. A végeredmény 29-21 az Ács javára. GRATULÁLUNK !
Az ifit is féltettük, ám nem annyira az ellenféltől-bár ügyes játékosok alkotják. Sokkal inkább a játékvezetői felfogástól, mely sokszoros hazai pályát jelentett a vasi csapatnak. Az első félidőben még sikerült közös erővel ( játékvezetők, hazai csapat) hátrányban tartani a Kinizsit. Ehhez az kellett, hogy a három kulcsjátékosunkat szó szerint ütötték-vágták. Olivér, Ati és Beni hősiesen tűrték ezt, bár egyre gyűltek a külsérelmi nyomok rajtuk és több sebből véreztek. Közben azért még arra is maradt erejük hogy gólokat szerezzenek és "csak" 2 gól hátrányban voltak félidőben. A második játékrészben igazi CSAPAT-ként küzdöttek és minden körülmény ellenére átvették a vezetést és nem is engedték ki a kezükből. Aki pályára lépett maximálisan küzdött a sikerért. Annak ellenére sikerült megnyerni a meccset, hogy a végén 3-mas kiállítással igyekeztek a játékvezetők segíteni a hazai csapaton. Végül 1 gól megmaradt az előnyből és a fontos 2 pont a zsákba került. A végeredmény 19-18 lett ide. Az egész csapat előtt fejet hajtunk és büszkék vagyunk rátok !!!
Feltöltés dátuma:2009.10.23
Ácsi Kinizsi SC - Veszprémi Egyetem
Ácsi Kinizsi SC - Veszprémi Egyetem
Hétvégén,24.-én szombaton a Veszprémi egyetem csapata érkezik ide, hogy játszanak az élen álló Ácsi Kinizsi csapatával. A felnőtt és az ifjúsági mérkőzés is egyaránt nagyon szoros és izgalmas lesz. Várunk minden sportkedvelőt szurkolni!





